A világ legnagyobb raktárépületei

Vásárlói szemmel nézve egy online vásárlást ma már különösebb erőfeszítés nélkül le lehet bonyolítani. Néhány kattintás a számítógépen vagy a telefonunkon, a megrendelt terméket pedig pár napon belül házhoz is szállítják. Míg nekünk ez egy pár másodpercig tartó művelet, addig a kereskedő, illetve minden – a rendelés lebonyolításában érintett – cég keményen dolgozik azért, hogy ezt a fajta szolgáltatást nyújtsa.

Raktár

A nagyobb online kereskedőktől történő megrendelés teljesítése nem valósulhatna meg például raktárépületek nélkül. Világszerte egyre több ilyen csarnok épül az e-kereskedelmi procedúra javítására, könnyítésére, illetve hatékonyabbá tételére. Ezeknek a központoknak elég nagynak kell lennie ahhoz, hogy a rengeteg termék elférjen bennük. Egyes raktárrendszerek a világ legnagyobb épületei közé tartoznak.

Következzen néhány érdekes tény a világ 3 legnagyobb raktárépületéről.

1. A Boeing Everett Gyár

Boeing Everett Gyár

A Boeing tulajdonában lévő raktárépület/gyár Washingtonban található, és a világ legnagyobb épületének számít. Az eredetileg repülőgép gyártásra szánt komplexum az 1960-as évektől raktárépületként üzemel. A 4.3 millió m² alapterületű épületben több kávézó, egy színház, valamint egy múzeum is található (viszonyításképp: egy focipálya 57600 m²).

2. Target Import Raktárépület
A Boeing Everett Gyártól csupán másfél órányira terül el a maga 1.7 millió m²-ével a Target Import Warehouse, mely szintén a világ legnagyobb épületei közé tartozik. A raktárban többek közt különböző lakberendezési cikkeket, ruhákat, élelmiszert, elektronikai cikkeket, játékokat, bútorokat és irodai berendezéseket tárolnak, illetve a termékeket innen szállítják a cég további, regionális raktárépületeibe.

3. Constellation Europe, Bristol
A világ egyik legnagyobb alkoholos italokat forgalmazó vállalatának 80 000 m²-es raktárépülete Bristolban található. Az Egyesült Királyságban elfogyasztott alkohol 15%-át a Constellation Europe biztosítja. Az épület tetején akár 4000 autó is elférne, belsejében pedig akár 14000 emeletes busz is.

Nem csak az ilyen hatalmas vállalatok használnak csarnoképületeket, raktárrendszereket vállalkozásuk sikeres működtetéséhez, hanem a legkülönbözőbb profilú kisebb-nagyobb cégek is. Az elmúlt évtizedekben sokat fejlődött a raktártechnika. Már léteznek olyan önhordó raktárrendszerek is, melyeknél nem épül külön raktárépület, mivel az oldalfalakat és a tetőt maga az állványzat tartja. Ha hosszútávra keresünk költséghatékony megoldást, akkor az önhordó csarnok építése ideális megoldás lehet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Post Navigation