Barcelona a filmvásznon

A párommal 2013 novemberében utaztunk el Barcelona városába. Nem tipikus nyaralást szerettünk volna és csak a tengerparton ücsörögni, hanem felfedezni, megismerni a spanyol kultúrát, építészetet. Így az őszies időjárás éppen megfelelő volt. Hiába lett volna jó, hogy ne legyen olyan sok turista, azt persze ekkor sem tudtuk elkerülni. De az ott eltöltött egy hét így is fantasztikus volt.

Barcelona Gaudi

Fő célunk a híres Gaudi és Güell épületek és parkok végigjárása volt. Ezekről régebben főleg ismerősöktől hallottam, majd feltűnt, hogy több film is játszódik ott, amit az elmúlt 20-25 évben készítettek. A város ezen filmek után lett csak igazi turista és mozi központ.

Az első híres filmet – melynek helyszíne Barcelona – Pedro Almodóvar spanyol rendező készítette, mellyel Oscar-díjat is nyert, a címe pedig “Mindent anyámról”. Ebben több nő közötti bonyolult viszonyt tár fel előttünk a rendező.
Ezután Cédric Klapisch “Lakótársat keresünk” című, 2001-ben forgatott filmje következett, ahol külföldi diákok életét ismerhetjük meg. Helyszínként használta a híres La Rambla sétáló utcát, a La Sagrada Familiát, valamint a lenyűgöző Park Güellt is.
Nem sokkal később Tom Tykwer “Parfüm: egy gyilkos története” című filmjében láthatunk sok jelenetet, melyeket Barcelona óvárosában, a Parc del Laberint d’Horta és az El Poble Espanyol területén forgattak.
Az igazi sikert 2007-ben Woody Allen alkotása hozta meg a városnak. A “Vicky, Cristina, Barcelona”-t ő, Scarlett Johansson, Penelope Cruz és Xavier Bardem együtt álmodták meg és forgatták le. Ez olyan volt a Barcelonai Filmbizottságnak, mint az égből hulló manna.

Bevallom nekem is ez utóbbi az egyik kedvenc filmem, és amelynek minden helyszínét próbáltam sorba felkutatni a városban.
Ha tehát ezek közül a filmek közül valamelyik épp a kedvenced, vagy érdekel a különös építészet, a spanyol temperamentum, illetve a jó ételek és italok, javaslom, hogy mindenképp utazz el te is ebbe a gyönyörű városba, akár nyáron, akár az év más szakában, hidd el nem fogod megbánni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Post Navigation