Kombinált terek – összetett funkciók – boldogabb együttlétek

Valaha, megboldogult főiskolás koromban egy 20 négyzetméteres lakást béreltünk ketten. Nem, nem a nappali volt 20 négyzetméter, hanem a lakás. Szoba, konyha, fürdőszoba és a mellékhelyiség. Nyilván teljesen jól elvoltunk, mint akkoriban bárhol. Igaz, hogy a körfolyosóról a konyhába lépett be a kedves vendég, pontosabban a konyhába, melyben egy tekintélyes vas fürdőkád is helyet foglalt. Ez igen praktikus volt, mivel így hosszabb lubickolások alatt például többször ki lehetett nyúlni, megkavarni a bablevest. Csak úgy, a habok közül. Ez jutott eszembe minap, mikor a családnak főztem, messze elzárva a konyhában, miközben a nappaliban mulatoztak a gyerekek, bár én erről csak beszűrődő hangfoszlányokból értesültem.

Kétségkívül megállapíthatjuk, hogy az életünk felgyorsult, egyre kevesebb időnk van szeretteinkre és önmagunkra. A családi fészek gyakran a végtelennek tűnő robot terepnek tűnik, amelyben mindenki magára hagyatva húzza az igát. Nem csoda, hogy egyre divatosabbá válnak a kombinált terekkel rendelkező lakások, melyben több a találkozási pont. Ha egy helyiség sokmindenre alkalmas, a család apraja-nagyja ott fog összegyűlni, és megtehetjük akár azt is, hogy két répapucolás között lépünk egyet a társasjáték tábláján.

De melyek a legnépszerűbb, jól kombinálható funkciók?

Amerikai konyha
Nyilván mindenkinek ez ugrik be elsőként. Ha van a lakásban egy nagyobb helyiség, ahol kialakítható egy vizesblokk, tulajdonképpen bárhol megoldható. Nagy előnye, hogy vendégség, de akár egy közös családi vacsora esetén sem kell a “szakácsot” a konyhába száműzni, az étel előkészítése könnyebben válik közös programmá. Hátránya, hogy minden, ami a konyhai munkával együtt jár (illatok, esetenként szagok, gőzök, kiborult liszt, elfolyt tojás és földes krumpli) a nappalinkba is bekerül. Mielőtt belevágunk kialakításába, gondoljuk át, hogy mennyire leszünk képesek rendben tartani, hiszen ezen túl nem lehet a rendetlenségre egyszerűen rázárni az ajtót. Ha úgy döntünk, nekünk való az ötlet, terveztessük meg szakemberrel az új teret! Néhány gépre is feltétlenül szükségünk lesz, fontos, hogy beszerezzünk egy kiváló szagelszívót és egy minél kisebb zajszinttel működő mosogatógépet. Az amerikai konyha stílusát össze kell csiszolnunk nappali – étkezőnk hangulatával. Talán akkor járunk legjobban, ha az egyedi bútorgyártást választjuk. Így nem kell kompromisszumokat kötnünk sem anyagban, sem színben, sem méretben, és az is biztos, hogy a tapasztalt szakemberek a legpraktikusabb helykihasználásra fognak bennünket ösztönözni.
Amerikai konyha

Hálószoba és nappali
Akinek kicsi a lakása, vagy népes a családja, biztosan kénytelen lemondani a külön hálószoba előnyeiről. De a nappaliban is kiválóan el lehet szunyókálni, akár egy ággyá alakítható kanapén. Törekedjünk azonban arra, hogy az ágy valamelyest elkülönüljön a szoba többi részétől. Egy paraván, egy függöny, egy térelválasztó polc, vagy akár egy dobogó szépen eltakarhatja az intimebb zónát. Fontos, hogy ágyneműtartóval rendelkező fekvőhelyet válasszunk, mivel nem hagyhatjuk elől a párnákat, paplanokat. Nagy belmagasságú lakásokban építhetünk galériát vagy alvó galériát. Egy jól megtervezett “félemelet” akár szoba a szobában elven is működhet, akár dolgozó- vagy tévészobaként.
Hálószoba és nappali

Fürdő- és hálószoba
Bátrabbaknak ajánlható megoldás a fürdőkád elhelyezése a hálószobában. Képzeljük el, hogy kedvenc esti kriminket egy nagy kád meleg, habos vízből izguljuk végig. Nem rossz, ugye? De mielőtt nagyon fellelkesülnénk gondoljuk át, hogy mi mindent szoktunk a fürdőszobában csinálni. Vajon bármi belefér a férjünk/feleségünk előtt? Lakberendezési szempontból pedig fontos, hogy helyiségünk jól kiszárítható, szellős legyen, és padlónk is tűrje a vízcseppeket.
Hálószoba és nappali

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Post Navigation