Papírpoharak a múltszázadból

Az eldobható pohár hosszú utat járt be feltalálása óta. Különböző fazonokkal, méretekkel, és anyagokkal kísérleteztek a több mint 100 év során, és ki tudja mi lesz még ezután.

Manapság nincs egyetlen olyan rendezvény, fesztivál, vagy családi kerti parti ahol ne kerülne elő néhány papír, műanyag, vagy habpohár. Nem csak higiénia szempontjából előnyösek, de még a mosogatásukkal sem kell bajlódni.
Ebből persze egyenesen következik a rengeteg megvásárolt, majd eldobált pohárnak a környezetre gyakorolt káros hatása. Ez sajnos vitathatatlan, azonban erre ma már kifejlesztettek egy újfajta anyagot (reusable), amit újra lehet hasznosítani, illetve sokkal tartósabb is.

papirpoharak

Egy kis történelem:
Minden a XX. század elején kezdődött nem túl meglepő módon az Egyesült Államokban. A közterületeken megnyílt szabad ivókutak miatt gyorsabban terjedtek a kórokozók, a vírusok, a betegségek, hiszen egyáltalán nem volt higiénikus, hogy mindenki ugyanabból iszik. A probléma kiküszöbölésére 1907-ben egy bostoni jogász-feltaláló, Lawrence Luellen megalkotta az első, papírból készült, egyszer használatos poharat. Ezután folyamatosan nőtt rá a kereslet, 1930-ban megérkeztek a füllel ellátott poharak, az 50-es években pedig a tető is a helyére került.
Ezt követően egyre inkább körvonalazódott, hogy az ebben kapott italokat az emberek menet közben fogyasztják el. Így hát olyan fejlesztések következtek, mint a tetőn található bemélyedés, ami biztosítja az orr helyét ivás közben, illetve a hab (hungarocell) pohár, mely sokkal jobb hőszigetelőnek bizonyult a papírnál. A műanyag termékek elterjedésével a polisztirolból készült műanyag poharak is megjelentek, mely ma talán a legtöbbször használt eldobható pohárfajta a családi eseményeken. Az egyszerű műanyag pohár alkalmatlan a forró italok tárolására, így csak üdítőt, vizet, vagy alkoholt szoktak kínálni benne.

A legfontosabb minden típusnál, legyen az papír, hab, vagy műanyag, hogy biztonságos legyen. Ennek az egyik oka lehet az, hogy a McDonald’s gyorsétteremláncnak (1994-ben) közel 3 millió dolláros kártérítést kellett fizetnie egy a tulajdonosára borult kávé miatt.
Ha nem szeretné, hogy az Ön étterme hasonlóan pórul járjon, rendeljen papír vagy műanyag poharat az Indepack Magyarország Kft.-től!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Post Navigation