A kórházak régóta kedvelt színterei a tévésorozatoknak. A Vészhelyzet elsöprő sikere óta egyre több hasonló témájú sorozat jelenik meg, amelyek egyre valóságszerűbbnek tűnő orvosi eseteket ábrázolnak. De vajon tudományos szempontból mennyiben felelnek meg a valóságnak?
Az ABC csatorna General Hospital című szappanoperája 1963 óta van műsoron és ezzel a legrégebb óta futó Hollywoodban gyártott tévésorozat. 1994-ig azonban a történetek középpontjában többnyire csak az orvosok, ápolónők és néha a betegek magánélete állt. Ekkor azonban egy korábban a Harvard orvosi karán végzett író elővette forgatókönyvét, amit még húsz évvel korábban írt saját medikus élményeiről. Az író már akkor is nagy névnek számított, olyan könyvek és filmek fűződtek a nevéhez, mint az Andromeda törzs vagy a Jurassic Park. Michael Crichtonról van szó, aki Steven Spielberggel közösen készítette el a Vészhelyzet első epizódjait.
A korábban megszokottaktól eltérően ebben a sorozatban sokkal nagyobb szerepet kapott az orvoslás, ráadásul sokkal realisztikusabban is mutatták a jeleneteket. Mivel egy baleseti osztályon játszódtak az események, bőven spriccelhetett a vér, sokak számára maradhatott emlékezetes pillanat, amikor a jóképű Ross doktor egy golyóstollal hajtott végre gégemetszést és a kis rutin kifejezés is bevette magát a hétköznapi használatba.
A hatalmas sikert követően egyre több olyan orvosi sorozat jelent meg a képernyőkön, amikben nagyobb szerepet kap az orvostudomány, mint a magánélet. A jelenleg is futó szériák közül a Grace klinika, a Dokik és természetesen Doktor House haladnak ebből a szempontból a Vészhelyzet nyomdokain. Ezekben a sorozatokban az orvosi esetek nagy hangsúlyt kapnak, de jogos lehet a kérdés, hogy valójában mennyire valósak.
Hamis remények
Már egy 1996-os tanulmány felhívta a figyelmet arra, hogy a sorozatokban az újraélesztések sokkal sikeresebbek (75%-ban), mint valójában (30% körül), a szerzők arra figyelmeztetnek, hogy ezzel hamis reményeket keltenek a nézőkben, tehát a betegekben is. Még jelentősebb problémának tartják, hogy egy-egy újraélesztést általában gond nélkül él túl a beteg és percekkel később már vidáman beszélget, miközben a valóságban az ilyen eseményeknek szinte mindig súlyos következményei vannak, az agy ritkán bír ki perceket vérellátás nélkül.
Az orvosi sorozatok mindent megtesznek, hogy a történések valósnak tűnjenek. A Dr. House-ban ez különösen fontos szempont, a stáb ezért három szakértőt is alkalmaz, akik az egyes eseteket írják. Ebben a munkában a tudományos szaklapok vannak segítségükre, melyekben megtörtént esetekről számolnak be az orvosok. Talán a leghíresebb ilyen lap a New England Journal of Medicine, Dr. House eseteinek fő forrása.
Nem minden publikált eset olyan izgalmas, mint amiket a tévében látunk, a 2009. februári szám címlapjára például annak a 13 éves fiúnak az esete került, akinek amikor elkezdett tubán játszani, felfúvódott a fültőmirigye. A legtöbb esetben azonban nem egy konkrét esetet dolgoznak fel, hanem többet gyúrnak egybe, amely már megfelel a sorozat kívánalmainak. Láthatóan nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a betegség kellően drámai legyen. A betegeket legalább egyszer, de inkább kétszer is újra kell éleszteni egy-egy epizódban, ami a valóságban nem nagyon fordulna elő. Még a legkomolyabb megbetegedések is gyakran csak szerényebb, kevésbé drámai tüneteket okoznak és ritkán ilyen viharos lefolyásúak.
Dráma a tudomány felett
Amikor a dráma és az orvosi pontosság között kell dönteni, akkor többnyire az előbbi élvez elsőbbséget. Hosszan lehetne sorolni azokat a pontokat, ahol a sorozatokban látott események eltérnek az egészségügy rutinjaitól. A tévében általában egyik (többnyire igencsak költséges) vizsgálatot és eljárást a másik után rendelik meg, gyakran csak egészen apró tünetekre vagy éppen megérzésekre hagyatkozva. Ilyen a valóságban nincs, nemcsak hogy a különféle berendezések kihasználtsága magas (nem lehet a beteggel beszaladni az MRI-szobába és csinálni gyorsan egy vizsgálatot, mivel annak a használata be van táblázva), de a biztosítók nem is hajlandók fizetni a szükségtelen, drága tesztekért.
A tévésorozatok szabályainak természetesen megfelel, de a valóságtól igencsak távol áll az is, hogy az összes vizsgálatot és eljárást a főszereplők végzik. Radiológusok és labororvosok szinte soha nem szerepelnek a sorozatokban, pedig az ő feladatuk a CT- és az MRI-felvételek elkészítése és értékelése, valamint a vérvizsgálatok, baktériumtenyészetek is az ő szakterületükhöz tartoznak. A tévésorozatban azonban izgalmasabb, ha jól ismert főszereplők csinálják ezt is.
Gondot jelent a forgatókönyvírók számára az idő is, és ebben az esetben is gyakran bánnak nagyvonalúan a tényekkel. Egy baktériumtenyészet elkészítése napokba telik, például a TBC esetében akár hetekbe is, a sorozatban ehelyett pár órán belül megvan a válasz. Nemcsak azért, mert lehetetlen lenne kitölteni eseményekkel ezt az időt, hanem azért is, mert a betegeknek hamar haldokolniuk kell a drámai hatás miatt, nincs idő a várakozásra.
Fertőzésveszélyes beszélgetés
Az összes orvosi sorozatban, amikor a doktorok műtéti bemosakodás közben beszélgetnek, nem veszik fel a maszkot, ami tévés szempontból érthető, hiszen a nézők látni szeretnék a mimikájukat is. Ez az eljárás azonban minden rendelkezéssel és szabállyal ellentétes.
A legtöbb kritika az orvosi pontosság szempontjából természetesen a Doktor House-t éri, hiszen ez az a sorozat, ahol a betegség, a diagnózis és a kezelés áll a történet fókuszában. Egyfajta orvosi krimit látunk, amiben el kell kapni a tettest és ezt csak a Sherlock Holmeshoz hasonlóan fantasztikus intelligenciával és tudással rendelkező, különc főszereplő teheti meg. Míg az első évadokban az orvosi esetek többnyire valós eseményeken alapultak és a lehető legpontosabban próbálták követni a valóságot, az utolsó két évadban bemutatott esetek ritkán állták meg a helyüket. A pszichiáterek ezrei hördültek fel például, amikor egy szerelmes tűzoltónak elektrosokkal törölték az összes emlékét. Nemcsak, hogy erre az elektrosokk egyáltalán nem használható, de az ábrázolás növeli a kezeléssel szembeni ellenérzéseket, pedig egyes esetekben a mai napig ez a leghatásosabb eljárás.
A szerzők gyakran élnek azzal a krimiírók által is alkalmazott eszközzel, hogy nem adnak meg minden információt a nézőknek. A csapat nemegyszer figyelmen kívül hagy olyan tüneteket, vizsgálati eredményeket, amelyek alapján már a tizedik perc környékén meggyógyíthatnák a beteget, az epizódnak azonban fent kell tartania a figyelmet 45 percen át.
Különlegesen sok kritika éri ezeket a sorozatokat amiatt is, ahogyan az etikai kérdéseket kezelik. Alig van olyan tévés orvos, aki ne követett volna el több olyan dolgot is, ami miatt egész életére eltiltanák a praktizálástól a valóságban. Nemcsak az olyan (szinte megszokott) dolgokról van szó, mint a szervátültetésekkel kapcsolatos szabálytalanságok vagy az orvosok és betegek, esetleg a kollégák közötti viszony, de a mindennapos gyógyításban is fittyet hánynak a szabályoknak. Az orvosi eljárásokat ma már szigorúan követendő protokollok rögzítik, ezektől eltérni csak nagyon indokolt esetekben lehet. Maguk az orvosok nem is szívesen teszik ezt meg, mivel ezzel kiteszik magukat a műhibapereknek. Amíg az orvos követi a protokollt, nem hibáztatható, még akkor sem, ha a kezelés nem volt eredményes. Ha azonban eltért tőle, akkor számolnia kell a következményekkel, még akkor is, ha egyébként sikerrel járt.
Doktor House, a renitens
Senki nem szeg meg több etikai szabályt a tévés orvosok közül, mint Doktor House, akinek ez adja a karaktere jellegzetességét. Ennek ellenére máig meg tudta úszni a komolyabb számonkérést és továbbra is kiváló doktor hírében áll. A betegekhez és a kollégákhoz fűződő viszonya borzalmas, Mark R. Wicclair orvos-szociológus a Medical Humanities című folyóiratban közölt, 2008-as tanulmánya szerint maga a karakter a megtestesítője annak a paternalisztikus orvoslásnak, amin a legtöbben változtatni szeretnének.
A paternalisztikus House a gyógyítást nem a beteggel közös munkának és feladatnak tekinti, hanem a saját ügyének, a beteget nem avatja be a részletekbe és a kívánságaikat figyelmen kívül hagyja. Miközben senki nem kívánna magának olyan orvost, mint Doktor House, a figura mégis vonzó, mind az orvosok, mind a laikusok szemében, de ennek okát talán a mélylélektanban érdemes keresni.
Szöveg: Nádori Gergely