A szocialista-kommunista rendszerek összeomlása más-más úton következett be és játszódott le a különböző szocialista országokban.
Az 1970-es és 1980-as években egyre inkább felszínre kerültek ezen országokban a gazdasági nehézségek, melynek hatására az állami szektor fokozatos leépítését kezdeményezték, elsősorban az ipari, valamint a tercier szektorban.
Az egyes szocialista társadalmak összeomlása mellett, azzal egy időben példa nélküli gyorsasággal omlott össze a szocialista világbirodalom Európában. A diktatórikus, kizsákmányoló szocializmus lebontását és a pluralista demokrácia megteremtését 1987 és 1990 között Magyarországon egyfajta sajátos magyar útnak tekinthetjük. A forradalmi jelentőségű változások békésen, rendezetten, tárgyalásos formában, az ország kormányozhatóságát és a központi hatalom kormányzóképességét megőrizve, alkotmányos-jogi keretek között zajlottak le. Azonban ezen kezdeti események egy olyan folyamatot indítottak be mind gazdasági, mind pénzügyi, valamint szociális szempontból, mely napjainkban is érezteti hatását, újabb és újabb kérdéseket vet fel, melyek megoldása még várat magára. Ezen komplex folyamat a rendszerváltást követően éreztette hatását a legintenzívebben. Sokak hittek abban az illúzióban, hogy ha a gazdaság zömében magántulajdonba kerül és működését az állam politikavezérelt beavatkozásai helyett a piacgazdasági szabályok bástyázzák körül, akkor hamar beköszönt országunkban a jólét, a gazdasági prosperitás. Azonban a kapitalizmus újjáépítése nagyobb áldozatokkal járt, mint azt remélni lehetett és ennek hatását a lakosság is nagyban megszenvedte. A nagyszabású átalakulást súlyos válság kísérte, mely főleg a kilencvenes évek első felét jellemezte. A régi vállalati és termelési struktúrák, valamint kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatok folyamatosan megszűntek, átalakultak, mely többször is válaszút elé állította az országot és gyakran komoly veszteségek követték a kezdeti változtatásokat. Azonban nem szabad elfeledkezni az addig felhalmozott adósságok mértékéről sem, melyek szintén 1989 végén kerültek a felszínre, amikor is Németh Miklós kormányfő bejelentette az ország teljes adósságállományát. Tehát az adósság- törlesztés egy olyan árnyként lebegett a magyar gazdaság felett, melynek a fogyasztói jólét látta kárát.
1989-ben az ország nettó külső adóssága 15 milliárd dollárra, az éves hazai termék bő felére rúgott, és csak 2001-re sikerült 10 százalék alá csökkenteni. A GDP drámai csökkenéséért az volt a felelős, hogy kiestek a tervgazdaság idején csak papíron létező jövedelmek. Ugyanígy tűnt el több nagyvállalat papíron tekintélyes vagyona, a nemzeti vagyon jelentős része is. Biztosan okozott veszteséget a vállalatok széthordása is, de a vagyonvesztés zöme már jóval korábban bekövetkezett: akkor, amikor még KGST-zsetonnal és állami támogatásokkal tartották fenn a rentabilitás látszatát. A magyar társadalmat érő súlyos veszteségek ellenben nem akkor keletkeztek, amikor azt megtapasztalta, hanem már sokkal korábban.