Hosszan vagy röviden, tejjel vagy a nélkül, zaccmentesen, vagy törökösen-zavarosan, habbal, esetleg rummal, mindenki másként szereti.
Témánk az az ital, amely kivétel nélkül mindenki szívét megdobogtatja…
Kávétörténelem
A hagyomány úgy tartja, hogy a kávét egy etióp juhász fedezte fel, aki megfigyelte, hogy a juhai egész éjszaka éberek maradtak, miután lelegelték néhány érdekes, vörös bogyós cserje terméseit. A történészek tudni vélik, hogy Kr. u. 1000 körül már a főzetét is fogyasztották, mégpedig gyógyszerként. A helyiek, hosszabb vándorutakra készülve szárított kávészemeket rágtak, mert azt tartották, hogy az elegendő erőt és kitartást kölcsönöz majd nekik az utazáshoz. A kávécserje Kaffából, Etiópia egyik tartományából származik. Később innen jutott el Jemenbe, Perzsiába, Arábiába és Egyiptomba.
Írásos emlékek tanúsága szerint, a kávézás szokását az adeni mufti, bizonyos Gemaleddin honosította meg a XV. századi Arábiában. Gemaleddin Perzsiában, honfitársaitól tanulta el a kávézás szokását, és azonnal felismerte az ital egyedi serkentő hatásait. A derviseknek azt tanácsolta, élénkítsék magukat kávéval, így könnyebben viselik majd az átimádkozott éjszakák megpróbáltatásait. A kávé rövid idő alatt népszerűvé vált. A XVI. század derekán, Konstantinápolyban nyitották meg az első kávéházat. Rövidesen egyre több helyen szolgáltak fel a koffeintartalmú italból, s a kávé olyannyira közkedvelt itallá vált, hogy még a nagyvezír által kivetett súlyos adók sem tudták kedvét szegni a tulajdonosoknak. A kávézók gomba módra szaporodni kezdtek.
A XVI-XVII. században, a nyugat felé terjeszkedő török birodalom Európába is elvitte a kávéivás szokását. Az 1600-as évek első felében nyílt meg az első velencei kávéház, és egyre több kávézó nyitotta meg kapuit Itália más városaiban is. A fanatikus hívők megpróbálták rávenni VIII. Kelemen pápát arra, hogy tiltsa be “az ördögi italt”. Az egyházfő – a legenda szerint – megkóstolta a kávét, és ízlett neki, ezért megtagadta a kérés teljesítését.
Párizsban és Londonban az 1600-as évek vége óta működnek kávéházak. A XVII. századi angol törvénykönyvek is említik az italt, hiszen a kávéárusoknak gallononként négy penny adót kellett fizetniük. Az európai piacokra általában Alexandria kikötőiből érkezett a kávé. Később – az ital népszerűsödése okán – a gyarmatokon is próbálták meghonosítani a kávét. A hollandok az Indonéz-szigeteken, a franciák a Karibi térségben, az angolok, spanyolok és portugálok Ázsia és Amerika trópusi vidékein létesítettek ültetvényeket. A két leggyakoribb fajta, a Coffea arabica és a Coffea robusta. Ezek a kávéfajták Afrikából származnak.
Mi fán terem a kávébab?
A különböző fajták osztályozásához nem árt tisztázni néhány, a kávé minőségével kapcsolatos kifejezést.
A savasság úgy határozza meg a kávé aromáját, mint a bort annak száraz, édes, félszáraz, vagy félédes volta. A magas savtartalmú kávékat a száraz, az alacsony savtartalmúakat az édes borokhoz hasonlíthatjuk. Általában minél sötétebb árnyalatú a kávébab színe, annál kisebb a savtartalma, de akadnak olyan babok is, amelyek már nyers állapotban is savasabbak, mint más fajták.
A savtartalom mellett a kávé egyik fontos meghatározó jellemzője a testessége. Minél sűrűbb, teltebb aromájú egy kávé, annál testesebbnek nevezzük. Ezek a fajták tejjel fogyasztva a legízletesebbek, ezért a fekete-rajongóknak inkább a közepesen, vagy gyengén testes kávékat ajánljuk.
Zamat kérdésében nehéz objektív döntnöknek maradni. Ahány ember – annyi fajtára, márkára, keverékre esküszik. A szakértők általában a savasság és testesség harmóniája alapján minősítik a kávé zamatát – figyelembe véve természetesen az adott régióra jellemző szokásokat. A kávé élénkítő, vitalizáló hatásait jellemzi annak ereje – természetesen ez esetben is szubjektív szempontok alapján, hiszen nem lehet kizárólag a koffeintartalommal magyarázni kávéfogyasztás utáni álmatlanságunkat.