Rendelkezzünk!

Figyeljünk az adó 1 százalék felajánlás elkészítésekor, hiszen bizonyos technikai hibák érvénytelenné tehetik azt. Például, ha az adóbevallás leadásának határidejét túllépve adjuk le a rendelkezésünket vagy adóbevallás leadása nélkül rendelkezünk, ha adóhátralékkal rendelkezünk a törvény által előírt határidőt követően, vagy ha több kedvezményezettet is megjelölünk egy adott adó egy százalékra. Ha olyan szervezetnek akarjuk eljuttatni az adományunkat, amely a törvény szerint nem jogosult annak fogadására, ha nem tüntetjük fel, elírjuk vagy olvashatatlanul tüntetjük fel az adó- vagy számlaszámokat, az adóhatóság érvénytelennek tekinti a rendelkezésünket. (Ez utóbbi alól kivétel, ha az egyház vagy kiemelt előirányzat az elírás ellenére azonosítható a megadott adatokból.) Továbbá érvénytelen a felajánlás akkor is, ha a boríték összeállítása vagy továbbítása nem felel meg az elvárásoknak. Többszöri felajánlás (vagyis ha több nyilatkozatot nyújt be az adózó), érvénytelenné teszi a rendelkezést, kivéve, ha az egyik az adóbevallással együtt, a másikat pedig elkülönülten küldte be. Ez utóbbi esetben csak a külön beküldött adó 1% nyilatkozat érvénytelen. Érvénytelen lehet a felajánlásunk a mi hibánkon kívül is, kedvezményezettként megjelöltünk, nem tudja igazolni, hogy önszántából nem fogadja el az adományt, vagy ha nem tesz kötelezettségének, miszerint közzé kell tennie, hogy az eddig ilyen használta fel, akkor felajánlásunk szintén érvényét veszti. Az érvénytelenül megtett felajánlások és az adó 1 százalékról nem rendelkezők miatt a civil szervezetek évi 3–6 milliárd forinttól esnek el!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Post Navigation