Mennyibe kerül a pénztárgépcsere?

A kormány becslései szerint körülbelül százmilliárd forintnyi adóbevételt jelenthet az államnak az online, AEE, azaz Adóügyi Ellenőrző Egységgel ellátott pénztárgépek bevezetése. Ezek a pénztárgépek alkalmasak lesznek arra, hogy kapcsolatot létesítsenek a NAV szerverével, és így valós idejű adatokat szolgáltassanak az adóhatóságnak. Ennek köszönhetően mintegy 500 milliárdnyi forgalom fehéredhetne ki.

150-200 ezer forintba kerül egy gép, a támogatás legfeljebb 50 ezer: a kereskedőknek a meghosszabbított türelmi idő végéig, augusztus 31-ig kell gondoskodniuk a kasszák beszerzéséről. Az engedélyezett típusokról és forgalmazókról a NAV egy listát adott ki, a kereskedők ez alapján választhatnak. Egy pénztárgép körülbelül 150-200 ezer forintba kerül majd, de az évi 500 millió forintos bevételt el nem érő cégek támogatást kaphatnak a megvásárlásához. Ezt a NAV-nál lehet igényelni egy négylépcsős eljárás keretében, és legfeljebb öt gépre, illetve gépenként 50 ezer forintos összegig adható. A kereskedők tiltakoznak: több kereskedelmi egység vezetője viszont úgy véli, felesleges az újítás, és csak többletköltséget okoz a kereskedőknek, hiszen vannak, akik eddig is tisztességesen dolgoztak, akik pedig kiskapukat kerestek, ezután is meg fogják találni, új pénztárgépek ide vagy oda. Azt is kérdésesnek tartják, bírni fogja-e a NAV szervere a terhelést. Sérelmezik, hogy míg 1993-ban, amikor bevezették az adatmemóriás gépeket, az állam a csere teljes költségét megtérítette, most viszont nem. A kisiparosok pedig azt mondják, számukra soha meg nem térülő kiadás egy ilyen pénztárgép beszerzése, így az akár a vállalkozás ellehetetlenülését is okozhatja. A forgalmazók forgalma jelentősen megnőhet: a forgalmazók viszont bizakodnak. Többen már teszteltették, illetve engedélyeztették a NAV-bekötésre alkalmas új pénztárgépeket, de nem lehet tudni, ők bírni fogják-e a kereskedők rohamát, hiszen augusztus 31-ig elvileg 200-400 ezer kasszát kellene lecserélni. A pénztárgép-forgalmazók forgalma ebben a két hónapban akár tízszerese is lehet az átlagosnak; de az is lehet, hogy többen nehézkesen fogják tudni kielégíteni az igényeket. Rövidnek bizonyulhat az átállás határideje: a korábban használatos gépek élettartama körülbelül 2500 nap, azaz hét év volt, és adatmemóriát is lehetett cserélni rajtuk. A forgalmazók egyelőre nem tudják, a jelenlegi, olcsóbb gépeket is át lehet-e majd alakítani NAV-kompatibilissé, és ha igen, mennyi idő alatt; lehetséges-e, hogy elkészüljenek az összes munkával a határidő végéig.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Post Navigation